Az alábbi válogatás ízelítő, segítség, ráhangolódni arra, milyenek a lelkiállapotaink, hol keresd őket magadban, és miért fontos tudva ismerkedni velük. Tudva a létükről és a fontosságukról.
Valójában a belső világunknak is van egy rendje.
Ennek gerince a lelkiállapotaink sora.
A lelkiállapotainkat mindannyian nap mint nap éljük. Ezek mindannyiunkban ott rejlő minőségek, amelyek az érzelem világunkat rendezik, építik. Amikor az ember, egy kicsiny mértékben is az érzéseivel foglalkozik, akkor valójában, egy részt, egy kis szeletet érzékel valamelyik lelkiállapotból. Ha szeretném tehát megközelíteni azt, hogy nekem lelkiállapotaim vannak, azt az érzésvilágon keresztül tehetem meg. Amint a figyelmemet jobban oda szánom, máris többet tudok látni a lelkiállapotomból.
A következő feladatom az, hogy irányba tudjam tartani a figyelmemet, hogy ne kalandozzon el. A befelé fordított figyelem, a bensődben felmerülő megélések/érzések figyelése és vizsgálata az egyik legfontosabb képesség, amit gyakorlással bárki könnyen elsajátíthat.
Lelkiállapotom mindig van
A belsőmből kijönni egy lelkiállapoton keresztül tudok. A külvilágból tapasztalni egy lelkiállapoton keresztül tudok. Ez nem is lehet másképp, még egyszer azért, mert a lelkiállapotok alkotják a közös alapot, a közös vázat bennünk. Ez bárki számára tapasztalati valósággá válik, amint elkezdi megfigyelni magát. Közhiedelmek szerint, mi emberek különbözőek vagyunk ebben, vannak olyan karakterek, akik nagyon lelkisek, mások meg nem annyira, ez karakter vagy érdeklődés kérdése. Ezeket a közhiedelmeket nyugodtan elfelejthetjük, ilyen nincs. Valójában mindenki “lelkisen” működik.
Lelkiállapotban vannak a megéléseim, amilyen az állapotom, olyan a megélésem. Ott dolgozom fel, ott fogadom azt ami kívülről érkezik.
Bántalomban nem élhetem meg, hogy teljesül a vágyam, aggodalomban nem lehetek derűlátó, szánalomban nem érezhetem magam képesnek arra ami előttem áll. Szolgalomban nem okoz örömet a munkám végzése.
Forralomban nem tudom fogadni azt, hogy szeretsz, ott hibáztatni tudok. Szánalomban nem tudom fogadni azt amire lehetőségem nyílik, ott a reménytelenség az úr. Buzgalomban kiüt, ha befogadom az engem értékelő megjegyzéseket, rögvest a leértékeltségig, vagy a megsemmisülésig zuhanok. Vonzalomban nem tudom fogadni az erőszakot, romba dönti lelkesedésem. A sort a végtelenségig lehetne folytatni.
Én nem az állapotom vagyok
Vagyok Én és vannak a lelkiállapotaim. Ahány állapot, annyi szoba, annyi egymástól különböző minőségű lelki tér, amelybe belehelyezkedhetsz, és ki is távolodhatsz belőle.
Legbelül vagyok Én, kifelé haladva a lényemnek több rétege van. Az érzés világom, a testem, a lelkem, a szerepeim, a viselkedésem(a teljesség igénye nélkül). Aki mindennek a birtokosa, és aki bármelyiket meg tudja figyelni, az vagyok Én.
A belső szemlélő, a megfigyelő a legtávolabbi pont a lelkiállapotomtól. Onnan nézve érzem mit élek meg, de közben megmarad az Én-tudatom. Képes vagyok megfigyelni mi zajlik a lelkemben, mit fogalmaznak meg az érzéseim. Tudom, hogy az enyém, de nem azonosítom magam vele.
Nem tudsz másképp lenni, mint amit a lelkiállapotod enged
Meghatároz téged. Kinyit, vagy bezár, megbékít vagy felháborít. Adásra, vagy rombolásra bír, beteljesedéshez, vagy kudarchoz vezet. Amint megismered az állapotaid jellemzőit, és megismered melyik mire való, lehetőséged nyílik valóban felelősen jelen lenni az életedben.
Saját korlátaidat is a lelkiállapotaid építik fel. Az életedben, a belső világodban megjelenő korlátok, akadályok az időnként felszínre kerülő rossz hangulatok is a rögzült lelkiállapotaidból kerülnek elő.
Tudatosságodat a lelkiállapotaid meghatározzák, vagy ha dolgozol velük, éppen fejlesztik.
Az állapotom szerint fogok érezni, és gondolkodni magamról.
Az állapotom szerint fogok érezni és gondolkodni másokról.
Az állapotom meghatározza a kapcsolódásaim minőségét, hiába szeretném Én másképp.
A lelkiállapot erősen befolyásol
Amilyen állapotban van az én lelkem, olyan lesz a megnyilvánulásomnak, a cselekvésemnek a minősége. Van, amikor az eredmény egyezik az indíttatással, és van amikor nem. Iyenkor érhető tetten, hogy Én nem az állapotom vagyok. Az indíttatás szinte mindig jó, csak nem mindig sikerül megfelelő állapotot választani a megvalósításhoz.
A lelkiállapotunk nagyban befolyásolja a viselkedésünket, azt, hogy hogyan kommunikálunk másokkal, hogyan viszonyulunk másokhoz. Hogy kapcsolódunk-e velük, vagy éppen visszahúzódunk? Hogy milyennek látjuk a világot, a többi embert? Hogy jót tenni, vagy bosszút állni vágyunk?
Akkor most jó, ha belekerülök egy lelkiállapotba, vagy baj?
A lelkiállapot nem baj, annak van oka és értelme, az lehet a baj amit én kezdek vele. A lelkiállapotom, vagy hiányt, vagy többletet éltet bennem. Nekem kell valamit kezdenem vele, Én vagyok a birtokos és a felelős. Az Én felelősségem, hogy mit kezdek a lelkiállapotommal.
Ez csak egy állapot ez nem Én vagyok. Akkor most a lelkiállapot a rossz, és nem is Én tehetek arról amilyen vagyok? Az állapotot kell okolnom?
Én vagyok a felelős azért amit az állapotommal kezdek, és Én vagyok a felelős azért, hogy ebbe az állapotba kerültem. Valamely állapotom hatása alá nem csak úgy véletlenszerűen kerülök, annak előzményei vannak bennem.
De akkor most mi lesz? Hogyan változik ez meg? Csapdában vagyok, az állapot befolyásol, hat a gondolkodásomra, és csak a hozzá illő érzéseket engedi meg.
Rajtam múlik, hogy mit kezdek az állapotommal, mivel Én vagyok a felelőse annak, hogy belekerültem, Én dönthetem el azt, hogy változtatok ezen. Ehhez Én kellek, a jelenlétem, a felelősség vállalásom.
A rossz és a jó lelkiállapot
Az állapot valójában semleges, se nem jó se nem rossz. A lélek világa két részre oszlik, vagy a hiány mozgatja, vagy a többlet vezérli. Az állapotaink is a kettő közül valamelyiket képviselik. Mindegyiknek van értelme, szerepe, miután ezt megértettem, elfogadtam, már nem lesz egyik sem rossz.
Beazonosítottam a lelki állapotomat, de hogyan oldja ez meg a problémámat? Mit jelent az, hogy ennek a megértése a kulcs?
A saját viselkedésem, vagy a másik ember viselkedésének a vizsgálata még nem elég. A viselkedés szintje, nem az a szint, nem az a mélység, ahol valódi megoldásra lelhetsz. Lehet helyzeteket, eseteket, kimondott mondatokat vizsgálni, megértés és kiút nem lesz belőle. Az esetek nagy százalékában inkább az ítélkezéshez vezet. Ítélkezés magad felé, vagy a másik felé.
Amíg például a másik emberből is csak a viselkedését látod, amíg azzal azonosítod őt, semmit nem fogsz megérteni a találkozásotok helyénvalóságából, és a kölcsönhatásból amibe kerültél valakivel. Próbáld meg a lelkiállapota alapján megérteni.
Magaddal is a lelkiállapot mélységében tudsz foglalkozni, az érzéseid szintjén tényleg bátran belemerülve. Ebben a mélységben lehet megtalálni az értelmét egy történetnek az életedben. A lelked összefüggő folyamatokban él, nem különálló helyzetekben! Miután megértetted a lelkiállapot üzenetét, helyet kap a történetedben, nem csak úgy kószál valahol a világodban, időnként váratlanul felbukkanva
A lelkiállapot határozza meg a tudatállapotomat, és nem fordítva. A tudatosságom tágításával segíthetem magam, hogy jobban tudjam az érzéseimet megélni. Segíthetem a megértésemet, a fejlődésemet. Segíthetem magam abban, hogy megérezzem, megtapasztaljam ki vagyok Én. De a tudatom soha nem fogja létrehozni az állapotomat, legfeljebb választhatok a rendelkezésemre álló állapotok közül.
A tudatomnak az a dolga, hogy visszatükrözze, képpé alakítsa azt, ami bennem zajlik és azt, ami körülvesz. Képpé alakítsa azért, hogy képes legyek felfogni hol tartok, miben vagyok éppen.
Ezért fontos felismerni és megnevezni az állapotot! Amint ezt megteszed, lehetőséged nyílik változtatni, a saját világodban te vagy a főnök.
A lelkiállapot való valamire
A Megértés Táblázata tulajdonképpen összhangot teremt abban, ami sajnos a ma emberének világában és életben gyakran különálló már. Vagy érzelem, vagy értelem. Mindenki egy kicsit húzódik valamelyik oldalra, jobb esetben néha erre hallgat, néha arra. Ez egy téves kettéválás, hiszen a megértés mint olyan, pont az érzéseim megértését jelenti. A 42 lelkiállapot mindegyikének van sajátos értelme. Tehát nem azért van a fájdalom vagy a bántalom a lelkiállapotok sorában, hogy nekem fájjon, vagy rossz legyen. Hanem azért, mert valamire való. Ha tudom mire való, akkor megérthetem az üzenetét.
Még egy fontos gondolat a lelkiállapot tényéhez.
Emberi lelkünkben nem csak szép és jó születik, nem csak boldog és magasztos megélések laknak benne. Rossz érzéseinket, a fájdalmainkat, amikor a pokolba kívánunk valamit, vagy valakit, amikor pattanásig feszültek és önzőek vagyunk, azt már sokkal nehezebb a lelkünknek vállalni. Magyarázat akad bőven, pl. “ez az ego volt” stb. A jót is és a rosszat is lélekből éled meg, csak az ami „rossz”egy rosszabb lelki állapotból fakad. Pont ez a lényeg. A lelkem az egész skálát jelenti! Onnantól kezdve, hogy adni vágyom, azon keresztül, hogy kifejezetten a másikat szeretném emelni, egészen odáig zuhanva, hogy bosszút szeretnék állni.
Mindegy, hogy az érzésem milyen, az egészen biztos, hogy megélni valamit, csak lélekből tudok. Legfeljebb nem jó állapotban sikerült! Ha ezt tudom, akkor már mindjárt másképp tudok felelősséget vállalni, másképp tudok jelen lenni az életemben, kinyílok a megértésre.
Kényelmes azt mondani, hogy ezt most nem tudtam, vagy most nem volt kedvem lelkisen megközelíteni. Ilyenkor nem tesszük fel a következő kérdést: mégis hogyan, hogyan lehet?
Lehet-e pusztán fejben problémát megoldani? Mi lesz azokkal az érzésekkel amiket épp nincs kedvem figyelembe venni?
Hova vezet az, ha elfogadjuk, hogy a lélek figyelmen kívül hagyható?
Ha komolyan veszem azt, hogy igenis bármi, amit megélek, és minden viszonyulásom csak lélekből lehet, akkor már csak egy kérdésem lehet: rendben van, de mi alapján tudom akkor vállalni a felelősséget a megélésemért?
Jó hírem van a válasz egyszerű: a lelkiállapotaim ismerete alapján. Mindössze 42 van.
Valódi képet az állapotaid meglétéről, előnyeiről és nehézségeiről akkor kapsz, ha elkezded beazonosítani, és megérteni őket. Élőségük, a lényedben és az életedben hamar megmutatkozik. Miközben alakul a tudatos kapcsolatod velük, tapasztalati valósággá válik tanító, segítő szerepük.
Ismerkedni a lelkiállapotiddal ezen az oldalon tudsz.