Odaillesztem magam. A helyzethez formálom magam, úgy, ahogyan azt hiszem, hogy mások számára tetsző. Megfelelés.
Alávetem a viselkedésem, véleményem, teljes megnyilvánulásom.
Mutatom, hogy van mit adnom. Mutatom a közös valóságot. Társasághoz illesz- kedem a kapcsolódás kedvéért. Illedelem. Belső képlékenység.
Elfogadás hiányát érzem, saját magamra, a megnyilvánulásomra, az értékrendemre vonatkozóan.
Alárendeltség. Egyensúlyozgatás. Érzem, hogy valamit szeretnék megtartani, de közben valamit elkerülni is. Azt hiszem, hogy ha kiderül a valós véleményem, értékrendem: elveszíthetem a kapcsolódást. Túlzottan nagy tét van a kapcsolódáson. Ezért inkább feladok magamból, csak hadd maradhassak. Úgy módosulok belül, ahogyan az megfelelő a helyzet erejéig. Nem vagyok számottevő, vagy nem lehetek..
A buzgalommal tulajdonképpen azért harcolok, hogy ha a számomra természetes megnyilvánulásomat – értékrendemet – már nem is, de legalább a jelenlétemet fogadják el.
A tájékozódási pontom kintre csúszott: a helyzetre, a másik személyére. Figyelmem középpontjában túlságosan a másik ember van. Túlzott odaadás is létezik! Ez már nem egyensúly.
Tét van a helyzeten, többet várok tőle, mint amire való. Többet képzelek bele. Ez most nekem nagyon fontos. Most nem ronthatom el.
A bizonytalanságot úgy szeretném kiváltani, hogy inkább megfelelek, még ha nem is szívből jön. Megalkuvó vagyok.
Fontoskodik, nyüzsög, idomul, megfelelni vágyik