„Attól tartok… nehéz… súly… gond… leköt… emészt…
Nem tudom, mi fog történni. Nem tudom, mi lesz a kimenetele. Gond. Már megint az lesz, mint a múltkor?
Valamit tennem kéne, valahogyan befolyásolnom kéne… de attól tartok… nehéz..
Az aggodalom önmagába visszaforduló, sorvasztó, erőt elszivárogtató, megélés. A „probléma” puszta látványától történő lelki lehangolódás.
A figyelmemet beleragasztja egy helyzetbe: oda, ahol a gond már látszik! Figyelnem kell, felügyelnem kéne… Valahogy meg kell tartanom.
Úgy érzem, minden figyelmemet oda kell adnom… az érzéseimet is. Azt vélelmezem, hogy megint ugyanaz fog történni, mint szokott. A megtapasztalásaim a múltba ragasztanak, az aggódás az eljövendőbe. Nem itt vagyok!
Az az illúzióm, hogy ha odaadom magam a problémás helyzetnek, befolyásolni tudom. Pedig a problémát így nem tudom megoldani. A valódi okot nem ott találom.
Az aggodalom ingoványos, csúszós talaj. Könnyű beleragadni, a félelem és a vélelmek mentén. Magam is a helyzet következményévé válhatok. Nem, nem az áldozatává!
Az aggodalom az életerőt emészti. Sok aggodalom – lelki öregedés. Aggódás.
A figyelmed, mint egy kúszónövény indája csavarodott rá arra, amit most problémának látsz. Figyeld a gyomrod környékén. A számodra nyilvánvalóhoz köt, és a figyelmeden, az érzéseiden keresztül elszivárog az energiád. Rosszabb esetben emészti az életerődet. Ilyen gond valójában csak folyamatok következménye lehet. Fordítsd meg a nézőpontodat! Épp a meglévő megközelítésed miatt csavarodtál bele.
Ha már aggódsz, az a legegyértelműbb jele annak, hogy a jelenlegi nézőpontod nem megfelelő! Nem megoldás!
Az aggodalom legfőbb elemei a vélelem, a félelem és a kötelem.”